top of page
legjobb hajvágótanfolyam, legjobb fodrásztovábbképzés

 

Guillaume Guglielmi 1925 alapította meg a kezdetben csak női fodrászokat egységbe tömörítő szervezetet, az Intercoiffure-t.

A világ első magas színvonalú fodrász szövetsége az Intercoiffure, ma már több mint 50 országban 5000 fodrász szalon összefogásával irányítja a frizura divatot.

Az Intercoiffure rangjára jellemző, hogy 1978-93-ig a világhírű Alexandre de Paris volt az elnöke.

 

Az 1999. év október 2.-án Magyarország is csatlakozott a világszervezethez, 16 fodrász — Bauer Tamás, Bozsics Katalin, Dudás Attila, Gellei András, Hajas László, Karika Zsolt, Lestyán Csaba, Papasz Vasziliosz, Pikler Tibor, Popovics Attila, Szabados Irene, Szabó Imre, Szécsényi István, Zsidró Tamás, Zsiga Renáta — megalapította az I.C.D. Hungary szervezetét, amely mára Kormány Imréné Eta, Rózsa Erzsébet, Binder Géza, Bognár János, Kada Szabó Éva, Kucsera Zsolt és Horváth Sasával bővült.

Évente divatkollekciót tervez és készít, amit a hazai és külföldi médiának is megküld, amely biztosítja a folyamatos megújulást, fejlődést. Az Intercoiffure programjai között a fiatal fodrászok menedzselése, a Guillaume alapítványon keresztül valósul meg. A Guillaume ifjúsági alapítvány keretén belül a színpadi bemutatkozáshoz is lehetőséget biztosít.

 

Minden évben megrendezzük a magyarországi Intercoiffure extrém hajvágó és hajépítő versenyt a “Versenyek versenyét” melynek győztese képviseli hazánkat a minden év szeptemberében Párizsban megrendezésre kerülő Performance bemutatón, illetve a négy évenként megrendezésre kerülő Intercoiffure Világkongresszuson.

 

Feladatunknak tekintjük továbbá a nagyközönséget tájékoztatni a világ frizura divatjának az alakulásáról.

Ennek a gondolatnak megfelelve készítettük el a kollekciónkat, figyelembe véve a nemzetközi trend alakulását, hozzáadva a saját egyéniségünket, kreativitásunkat.

 

A mesterek 2005-ös nyári hajdivat-kollekciója

Intercoiffure Hungary 2005 – Versenyben tanár és diák - Interjú Szabados Irénével

 

A nyolcvanas években néhány párizsi fodrász úgy döntött, újjáéleszti az Intercoiffure-t, hogy ismét elit szervezetbe gyűjthesse a szakma kiválóságait. Az Intercoiffure-be tartozni elismerést, megbecsülést jelent. Az évek során egyre több ország fodrászai csatlakoztak a párizsi szervezethez, mára világszerte 45 ország a tagja. A szervezet tagjai évente többször tartanak értekezletet a világ különböző pontján, ahol beszámolhatnak saját országuk eredményeikről, megmutathatják kreációikat, illetve javaslatokat fogalmazhatnak meg.

Az Intercoiffure hazai képviselete, az Intercoiffure Hungary, a Magyar Fodrászművészek Egyesülete idén hatodszorra rendezte meg látványos hajshow-ját Budapesten, melynek keretén belül bemutatta a 2005-ös nyári frizura-kollekcióját. A VI. Juniorok „Versenyek Versenyé”-nek és a Mesterek 2005-ös Hajdivat Kollekció Bemutatójának a Várklub adott otthont. Az egyesület titkárát, művészeti vezetőjét, Szabados Irénét, a L’Oréal magyarországi nagykövetét kérdeztem a versenyről, a nyári divatról és a további terveikről.

 

– Milyen követelményeknek kell megfelelnie annak, aki tagja kíván lenni az Intercoiffure Hungary-nak?

–Az egyesületnek 15 hazai alapítója van, mára 20 körüli a tagok száma. A szervezet tagjai a szakma kiválóságai. Az lehet tag, aki legalább 15 éves szakmai múlttal és saját szalonnal rendelkezik.

 

– Kik indulhatnak a juniorok versenyén? Mik az elvárások?

– Ez a verseny a francia Intercoiuffure Mondial ifjúsági szekciójának a Guillaume Alapítvány által létrehozott hazai versenye. A versenyre az egyesület tagjainak 18 és 27 év közötti dolgozói nevezhetnek. A hazai juniorok versenyén minden nevezőnek két kategóriában kellett bizonyítania jártasságát. A versenyzőknek másfél óra állt rendelkezésére, hogy hajvágásban és hajépítésban is megcsillanthassák kreativitásukat és technikai tudásukat. Az ifjúsági verseny célja, hogy minden évben ráleljünk a legtehetségesebb fodrászra, aki képviselheti mesterét és egyben hazáját a Párizsi Nemzetközi Találkozón. A hazai verseny idei témája Egyiptom volt, mely köré egy tetőtől talpig egységes képet adó stílust kellett kreálni. Idén a Lestyán Szalont képviselő Csóka Adina bizonyult a legjobbnak, ősszel Párizsban ő képviselheti majd Magyarországot.

–Milyen más említésre érdemes eredménye van egy ilyen rendezvénynek?
–Az egész napos programon a közönség soraiban szakmabeliek ültek, közel háromszázan. Szponzorok, üzletemberek, fodrászok, szakmabeliek együtt alkothattak és gondolkozhattak egy szakmai nap keretén belül. Szakmai, erkölcsi hovatartozás érzése, büszkeség, hogy egy csapathoz tartozunk. Együtt alkottuk meg a 2005-ös nyári frizurakollekciót, melynek fotóiból válogatva aztán megmutatjuk az országnak és a világnak, hogy mi 2005-ben mit tekintünk követésre érdemesnek. Egy ilyen frizurakollekció megalkotása nem csak a trendekről és a divat legújabb ötleteiről szól, hanem precíz mesterségbeli professzionalizmusról, kiforrott világszemléletről, merész gondolkodásmódról, melyből egyfajta alkotói filozófia rajzolódik ki, ami útmutatást ad.

–2002-ben Párizsban, az Intercoiffure Mondial-on, Magyarországról először, te kaptad az Év Fodrásza díjat. A díj átadása előtt és ma is fontosnak érzed a fodrászok összefogását, továbbképzését. Tudsz a miértekre válaszolni, vagy egyszerűen vannak dolgok, amikre nem szükséges magyarázatot találni?

–A belvárosi szalonomban hetente háromszor tanítom azokat a fodrászokat, akik úgy érzik, hogy van még mit fejlődniük a hajvágás, kontyfésülés és hajhosszabbítás területén. A szakmunkások oktatásának terén van még tennivaló, hiszen minden fodrásznak szüksége van folyamatos képzésre, új technikák, irányzatok megismerésére. Ebben kívánok segíteni, életem végéig szeretném segíteni a fodrásznépet.

–Számodra mit jelent a divat?

–Folyamatos változékonyság, állandó visszatérés, ami sokszor kiszámíthatatlan és szeszélyes. Nem más, mint az idő folytonos keveredése, jelen és múlt összeolvadása, majd újjáértelmezése. A trendek csupán irányt jelölnek, felelevenítenek egy életérzést, történelmi korszakot, és a divat kreátorainak feladata, hogy megalkossák és újrafogalmazzák a jelenlegi élet formájának igényei szerint.

 

–Vagyis a hajkreátorok a pillanat művészei, ha az időtávlatokhoz viszonyítunk?

–Mindenképpen művészek, akik először lerombolnak. Vágnak és festenek, hogy végül létrehozzanak valami egyedülállót, amit aztán a végletekig fokoznak. Egészen a következő szezonig, amikor újra kezdetét veszi a megújítás.

 

–A 2005-ös nyári hajdivat megalkotását milyen irányelvek jellemezték?

–A mesterek az haute-couture eleganciáját az idei nyári trendekre alapozva fogalmazták újra, megmutatva a kontyba rendezett hosszú haj számtalan variációs lehetőségét. A göndör, fejtetőre halmozott tincsek a régi idők romantikus ártatlanságát idézik. A frizurát megtörő, tépetten kimeredező hajvégek valamiféle absztarkt játékosságot jelenítenek meg, a virágszirmokra emlékeztető feltűzés vagy a színes hajtincsek tekergőzése pedig az etnikus hatásokat tükrözi. A pret-a-porter rövid és félhosszú frizurái formálhatásukkal megfelelnek a mindennapi élet kihívásainak, variálhatóságuk lehetővé teszi, hogy apróbb igazításokkal és az öltözék megváltoztatásával akár egy teljesen új stílus is létrehozható legyen, egyéni ízlés szerint. Az egyenesre vágott, tömör vagy éppen aszimmetrikus frufru, a tépett kifelé vagy befelé álló tincsek, a hajhossz és a színek misztikus válogatása, egymásra rétegzése adja meg a frizura alapkarakterét, amelyet aztán feltűzéssel, szárítással, hajformázással lehet tovább alakítani. A hordhatóság követelményeinek megfelelően a mesterek precíz vágástechnikával, fantáziájuk szabadon engedésével és mesterségbeli tudásuk professzionalizmusával létrehozták az alapot, ami lehetővé teszi viselőjének, hogy később újraalkothassa vagy átalakíthassa, és így maga is részesévé válhasson az alkotás folyamatának. Vagyis a szakma neves képviselői arra biztatnak: merj kreatív lenni, alkoss és versenyezz!

 

Tábori Zsuzsa

„A megszállottságom határtalan.”

 

A fodrászok fodrásza, előadó-bemutató fodrászként, hajszobrászként, divattervezőként, szervezőként – és még oly sok címet sorolhatnánk – dolgozik a szakma élvonalában, a legnagyobb fodrászok társaságában. Idestova nyolc éve az Intercoiffure Hungary művészeti vezetője, a szakma méltán elismert alakja, Szabados Irene. Vele beszélgettünk a hazai fodrász-nagyságokról, szakmáról, az Intercoiffure Hungary céljáról és bemutatóiról.

 

- A fentebb említett tevékenységeket hogyan tudja összeegyeztetni? Hogyan jut ideje másra a munka mellett?

Nehezen, mégis meg kell találni a rendszert, hogy az ember kiigazodjon a dolgain. Amire nagyon büszke vagyok, hogy 2002-ben megkaptam az „Év fodrásza” díjat, melyre csapattársaim méltattak, s azt hiszem, ez megér minden fáradtságot! Eddig egymagam foglalkoztam az Intercoiffure Hungary ügyeivel, mára viszont kevesebb intéznivalóm van ezzel kapcsolatban, hiszen Mali Ildikó stylist egyre több feladatot vesz át tőlem. Az immáron 23 főre növekedett csapattal ő tartja a kapcsolatot, illetve egyezteti az időpontokat és a helyszínt a fotózásainkra. Szerencsére legnagyobb fodrászaink is teljesen elfogadták, így már az elejétől fogva könnyű az együttműködés. Emellett az immáron nyolc éve megrendezésre kerülő „Versenyek versenye” elnevezésű megmérettetést közösen szerveztük, aminek legfőbb célja a 23 mesterfodrász alkalmazottaiból kiválasztani azt az egy tehetséget, aki Magyarországot képviseli a párizsi Intercoiffure Mondial-on, ahol egy show keretében a világ összes pontjáról delegált juniorok megmutathatják tudásukat. Idén Hartung Attila győzedelmeskedett, feladata egy extrém hajvágás és egy extrém építés elkészítése volt, így ősszel hazánkat ő fogja képviselni a divat fővárosában.

- Ha már az évszakoknál tartunk, mindig tavasszal mutatja be az Intercoiffure Hungary a kollekcióját, ami idén sem volt másként. Kik tervezték a frizurákat? Kreációjukkal a divatot követik, vagy azt megteremtik?

Mivel Magyarország nem divathatalom, így kollekciónkat természetesen a nyugat-európai trendek határozzák meg, azok közt is főleg Anglia, melyek a hazai fodrászoknak újdonságként hatnak. Ezáltal a kintről ellesett újításokkal itthon divatot teremtünk. Vagyis az ott látott trendeket mi átvesszük, megtanuljuk, s fodrászainknak továbbítjuk, ami inspirálja őket, ezáltal minket is. Mivel a csapat tagjai különféle egyéniségek a divatot illetően, így mindenki beletesz egy kicsit munkájába önmagából, ami aztán színesebbé teszi a képet, s ez még inkább emeli az elkészített frizura egyediségét.

Emellett második éve a fodrászból lett profi fotóssal, Dévai Ákossal dolgozunk együtt, ami nagyban hozzájárult a képek színvonalának növekedéséhez, így a hazai szaklapok és néhány külföldi frizura magazin is megjelentette munkáinkat. Mivel ő is ért a frizurákhoz, így képes láttatni, és fényekkel kiemelni a finom részleteket. A 2007-es tavaszi kollekciónkat egyébként Mali Ildikó tervezte, s egyben szervezte meg, amely remekül sikerült.

- Mikor és hogyan indult az Intercoiffure Hungary? Hogyan kapott ilyen felelős beosztást a szervezetnél?

Szakmánk kiválóságát, úgymond vezéralakját, Hajas Lászlót keresték meg Párizsból, hogy alapítsa meg egyesületünket, amellyel csatlakozhattunk a francia Intercoiffure Modial nemzetközi szervezethez. Így született meg kezdetben 16 mesterfodrásszal az Intercoiffure Hungary. A szerveződés máig is érvényes feltételei azok voltak, hogy tagjainak minimum tizenöt éve a szakma élvonalában kell dolgoznia, erkölcsi normái és személye a csoport, illetve a szakma számára elfogadható legyen, és saját szalonnal kell rendelkeznie. Eddig a fodrászok nagyjai javarészt csak az öltözőben, illetve a rendezvények hátsó folyosóján találkoztak, így viszont egymás munkáit és a másikat mindinkább elkezdtük megismeri. Egy olyan kezdeményezés született, ami közelebb hozott minket egymáshoz, s szerintem erre szükség is volt. Eleinte 16-an indultunk, és Szabó Imre volt a művészeti vezető, később kiderült, hogy ő erre a szervezkedésre nem vágyik igazán, s ekkor kért fel engem Hajas László a feladatra. Én ezt rögtön elvállaltam, hiszen ez azt jelentette, hogy sokra tart engem szakmailag, így ez szinte egy visszautasíthatatlan ajánlat volt. Azóta szervezem az egyesület médiáját, a bemutatóinkat, és a fotózásokat, végre Mali Ildikó személyében egy segítővel kiegészülve.

 

- Mi az Intercoiffure Hungary tényleges célja?

A cél az, hogy érezzük egymást. Ezt úgy értem, hogy az embernek születésétől fogva az egyik első és legalapvetőbb igénye a hovatartozás érzése. Az, hogy tudja azt, hogy tartozik valahová, akár családról, akár barátokról, akár szakmai körről beszélünk. Nálunk természetesen az utóbbiról van szó, ahol mindannyian tudjuk, hogy a 23 ember közé tartozás itt egyfajta szintet is jelent, ez elismerés a szakmától, elismerés azoknak, akik ide tartoznak. Nem titkolt vágyunk pedig a tagkör bővítése, vagyis az, hogy még többen csatlakozzanak ehhez a csapathoz, főleg fiatalok, úgymond a jövő reménységei, akiket elfogadnak a szakma nagyjai és ők is méltónak érzik magukat a csapathoz való tartozásra.

 

Írta: Hansági Dorottya

 Szabados Iréne

Fodrászoknak  A,B,C Hajvágó Oktató Műhely, Budapest

Weboldalt szerkesztette : Ómolnár Panni

bottom of page